Sajtóközlemény 2021 09 22

Sajóközlemény

TISZASZALKA CSAPADÉKVÍZ ELVEZETÉS

Tiszaszalka Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések elnevezésű, TOP-2.1.3-16 azonosítószámú felhívásra, melynek eredményeképpen 362,06 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg számára.

A projekt keretében több útszakaszon kerül kiépítésre korszerű csapadékvíz elvezető rendszert.

Érintett utak: Ady Endre utca, Jókai Mór utca, Bajcsy-Zsilinszky utca, Petőfi Sándor utca, Arany János utca.

A projekt céljai:

Belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése.
Elválasztott rendszerű csapadékvíz-elvezető hálózat kiépítése, felújítása, fejlesztése, ezen belül: nyílt csapadékvíz elvezető rendszer, illetve belvíz elvezető hálózat építése mederkialakítással, helyreállítással, a műtárgyak átépítésével és helyreállításával együtt, valamint indokolt esetben zárt csapadékvíz elvezető rendszer építése.

A fejlesztési programban szereplő felszíni vízelvezető rendszer rekonstrukciója nagymértékben elősegíti a vízkárelhárítás és a belvízvédekezés hatékonyságát.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Kedvezményezett: Tiszaszalka Község Önkormányzata

Projekt címe: TISZASZALKA CSAPADÉKVÍZ ELVEZETÉS

Projekt azonosítószám: TOP-2.1.3-16-SB2-2021-00024

Projekt összköltsége: 362 056 619 Ft

A projekt zárása: 2022.12.31.

Támogatás mértéke: 100%

További információ kérhető:

Teremi László

Kommunikációért felelős személy

Tel.: +36 (70) 456 0429

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.